Köznapi-dal

De jó, de jó lett volna csodára festett ünnep helyett,
Mit rám raktál mindig, elbitorolva a hétből a pénteket,

Párnám gőzéből mellőled nézni, hogy világod terhe ébred,
Papucsba dugod meztelen lábad, a mától te mégsem félted.

De jó, de jó lett volna, együtt taposni szorgalmas ösvényt reggel,
Munka előtt, harmatos szókból rakódna ránk a kengyel.

Igába hajtott fejünk büszke, egymásért tűzben állunk,
Kezed a kezemben, győzzük a harcot, elpusztul száz halálunk.

De jó, de jó lett volna közösen élni köznapok szokott rendjét,
Estére dőlve, felszemelgetni sarokban megbúvó csendjét.

Lépcsőre ülve megmosolyogni, ahogy a perc halad,
Előre folyik, amit elhagytunk, nem épít közénk több falat.

De kár, de kár, hogy vissza nem folyik idő, csak előre visz az út,
De kár, de kár, hogy nem épült nekünk hét-közbe vágott alagút.

Paszternák Éva