Anyámról
Gyakran láttam jó anyámat
sápadt arccal életében
fürge ujjal dolgozni az
összetákolt szövőszéken.
Szőtte-fonta nehéz vásznát
sűrű bolyhos cérnából,
ha sötét legalább meleg legyen,
mit hátrahagy a sorsából.
Egyszer állt fel, aranyszálért, és a gőgös napot kérte, színezze meg súlyos vásznát míg bírja a szövőszéke. Ám a nap, azt nem akarta, inkább tenyerére vette, pihenni az udvarába felhők hátán messze vitte.
Elment anyám keresni az aranyszálak birodalmát, az Égben talált békességet, ott fonja már édes álmát. Így maradt félben a nehéz vászon, s mint jó gyermeke folytatom, színezni a lepedőt holdsugárból akarom. Paszternák Éva
