Ártatlanok vagy elítéltek

Bent jártam a rácsok mögött,
hová a megvetés beköltözött,
pedig ott is sír a lélek,
a szemekből a hamis fények
kint rekedtek, hol szabadon
megtéveszthetnek utamon.
Bent a cella szürke falát
a magány festi, ír rá imát,
önmagukat ostorozva,
megbánásra vágyó szívvel
elrejtőznek zsoltárokba.
Tolnak napról napot, napra.
Kegyelmet és áldást
várva bezárt sorsuk bús malmára,
elvonulnak szürke csendbe,
várja  falon kihűlt csempe
társtalan, de vággyal telten,
szíveikben üdvöt nyerten
leülik a bűneiket.
És mi itt kint, az ártatlanok,
a bűntelenek, a szabadok,
kik a törvényt kikerüljük,
egymás sorsát kibeszéljük,
nem hazudunk, nem lopunk?
Tükör-fényünk árnytalan?
A Bárány vére csepeg értünk,
hogy bűneink lecseréljük,
legalább a halál után legyen
sorsunk ránctalan.

Paszternák Éva