Azok az orgonák

Álnok, rideg a világ palotája,
a néma-gyász szemfedél melegebb,
különös falakon fekete mályva
és feketén beteg a szeretet.

Még lélegzik hallom, vagy csak a huzat
borzolja kócosra szőke haját.
most olyan nekem, mint régi napokban,
mikor anyámnak loptam orgonát.

A kertje tele volt, dús illat áradt,
a kopott homokpart szebbeket nevelt,
hittem ezt akkor, míg a szeretet

lágyan saját csodákra felnevelt,
meleg intése sohasem fáradt.
Angyallá írom az édesanyámat.


Paszternák Éva