Ha akarod…

nem igaz, hogy nem szoktam
magamban beszélni
minden versem egy belső párbeszéd
mit nem mondok el hangosan szóban
mert talán sírnék
vagy kinevetnél
így mondom el
hogy
képeket írok
a papírra magamból rajzolok
egy lapot rakok eléd a napomból
egy szót tűzök rá
a gondolat kútjából
egy látható jelet hagyok
hogy tudjad merre sétál a képzeletem
melyik ároknál tétováz lépte
s kérdi a falat hogy mássza meg
szírt tetején a fészke
a híd előtt nem topog
merészen rakja lábait
s bár félő hogy megtapossák
mezítláb hagyott nyomait
gyárkémények ócska kéményei
a füsttel szürkévé teszik
de van vized
és törülköződ
hogy lemosd az út porait
ha akarod fényes lesz
ha akarod örök
ha akarod így marad
kopott verébszín
rebbenő
tollahullt madarad

Paszternák Éva