Hasznára tán a szűk világnak

Már hiába pattan rügyet a szív,
a test ócska rongyot cipel,
gyűrődésében a könyörtelen
fájdalom, hogy rá már senki sem figyel.

Helyén oktalan kering a vér, csak
lüktet az ér és bizonytalan, hogy
a következő szívverésben az
utolsó hang is benne van.

S úgy haladt el észrevétlen az
idő hangtalan szekere, mintha
olajjal lett volna megitatva, csak
bent nyikorgott a kereke.

Szolgálat volt, hagyva tépni az ócska
szakadt rongyokat, felesleges már
új ruhát venni és felcicomázva
előkotorni az elégett hiú álmokat.

Paszternák Éva