Magamból kiindulva

Magamból indultam megint az
útra, szombat van, dolgozni kéne,
de csalogat vissza a papírom, s
tollam gurul szokott helyére, a
kezembe, e vékony csontra, mit
benőttek az idegszálak.
Író, hát neked magyarázzak?
Kit egyszer elragadott a lebegés
ég – föld közé függőágyra, és talál
az írás madarára, ez a madárka
bent fészket rakva hullatja
termékeny kalászait, éjjel ezeket
hántolgatom, hogy befogadhassam
magvait.
Nem érdekelnek az ablakot verő,
olcsó, csendtépő utca-beszédek,
a gépzúgások, a csattogások,
most szülöm sajátos csend-
csemetémet,
a vajúdás utolsó szakaszba ért és
visszatartani nem lehet.
Hát szülessen meg, ha megakar,
erős lesz tán és élni marad, de ha nem,
fiókom lesz a koporsója,
feltámadásáig eltemetem.

Paszternák Éva