Még hozzád…

Neked így jó, ezt választottad.
Én tovább nem viszlek magammal,
eltartalak távol. Csak jó emlék legyél,
de ne csimpaszkodj tovább, ne tapadj belém.
Öntöztél, mint harmat a virágot,
tőled kaptam asszony-illatot,
átitattad száraz lelkem mézzel, ha
szerettél most ne kísérts a réggel,
hisz láttam felszállni a harmatod.

Fény nélkül az árnyék,
mintha nem is lenne,
simulj bele így a végtelenbe,
ne hagyd itt magad félig
a megváltozott fényű idegenben.
Fájt a hús, a csont, a csend:
hátra hagytál,
maradjunk külön az újjászületésig,
és ott, ahol már semmi nem borzaszt,
majd ott éljünk együtt a végig,
találd meg mindazt mit elmulasztottál,
és elkísér imám az égig.

Paszternák Éva