Megint egy…

Megint egy újabb enyhe, szótlan este,
árnyak játszanak maszatos falon,
egyik lassan nyúlik, és hirtelen
fent hasal lustán a deszkás plafonon.

Sárga csillagos, fekete paplanban
alszik a száraz, sápadt anyaföld,
muzsika helyett a moly citerázik,
csészémből felszállt a bús teagőz,

langyosan semmilyen ízű, a hideg
csésze szélével kiskanál cseveg,
a tea hűl, mint az emberi szívek,

melyek elhidegülnek magányban,
míg csak a falak maradnak társnak,
a játékot rajtuk őrzik a szemek.

Paszternák Éva