Menni kéne, élni!

Menni kéne, élni,
fájón roskatag,
ropogós zacskó
mélyére nyúlni:
van még benne mag.
Szórni a kertre,
éhes a homok,
talpam után
hűlnek a nyomok.
Isten rajzára színeket
én, éjszaka lopok,
sötét lepelben,
észrevétlen,
de szürke vagyok!
Hát honnan vennék kéket,
szendergő felhő hasára írni,
virulni fog az élet?
Nekem fukar,
színtelen terem,
hátra maradt a tarka,
a sors keze más,
keményített,
bő szoknyákra varrta.

Paszternák Éva