Miért?

Szavaim, bár halkan zengnek,
nem, mint dübörgő szózatok,
nem lesznek belőlük himnuszok sem,
hisz nem költő vagyok.
Hetedíz vénámban lüktetés sejlik,
örökség nyomja lelkemet,
tán egyszer-egyszer telik erőmből,
festeni belőlük képeket.
Én is örökül kaptam a nyelvet,
igéket, jelzőket, főnevet,
már bocsánat érte, rendbe kell tennem,
agy-kuszaságomban rejtjelek.
Tolongnak fejemben,
a szavakat írom,
megadón sorfalat állnak,
nem tiltakoznak, nem veszekednek,
verseket sorolok mának.
Ha megtagadnám, mert lusta vérem,
és kezem is néha megremeg,
lidérces álmomban, mellemre állnak,
szenvedély-ittas melléknevek.
Egyetlen csendért megtipornának.
Írom míg vannak, néha csak magamnak.
Írom, mert belőlem nőnek.
Írom, mert szeretem őket.

Paszternák Éva