Ó-év!

Akár a gondosan megérlelt jó bor,
nemessé csitul a mostoha emlék,
s eszembe jut, hisz megsimogatott.
Mintha a földön az egyetlen lennék.

Elkápráztatott az első hónapokon,
áldozat volt a nekem szánt pillanat,
kegyesen úgy emelt át a zajokon,
mint mikor hálóból mentünk ki bogarat.

Visszaballagva gondolok a szépre
átitatom vele a kiszáradt elmém,
és jól megtanultam tűrni is érte,
így állva bosszút a rossz fejedelmén.

Paszternák Éva