Quo vadis?

Utánad. Te iránytűm vagy tengeremen.
Kapitány is, matrózod én, jelentkezem.
Szemed nézem, a kék tavat, hajad alatt
a keresztül-át futó mély vonalakat.
Kezed nézem, a szegek helyét, a lukat
mi vertük beléd, mi sötét szaporulat.
A lábad nézem, az olajjal mosottat
és terítünk eléd, szennyest és mocskokat.
Nem értem, hogy nem adod halálra sorsunk,
tőled mi emberek csak elbitoroltunk.
Palástod színe szemünkben megfakulva,
pénzen veszünk majd üdvöt, zsebünkbe nyúlva.

Paszternák Éva