Szentiván éj

Az éj, ha megcsal is, mert

álmunkból ellop egy szeletet,

már a vízen úsztatja felénk fáklyával, ladikkal,

a zenétől andalgó Szentiván-éji jeleket.

A hitet, a szerelmet, s hogy érdemes érte

derékig szélben várni, mert mindig van valaki,

magában cipeli pislákló mécsedet, s vallja,

a fényért megéri sorban állni.

A felkavart vízből felbukkan egy új korra írt,

régi legenda,

s hagyjuk magunkat megbabonázni.

A varázslat lélegző tárgyai vagyunk,

s mi visszük tovább ezredek óta,

akarva-akaratlanul,

magasba nézve, égre dalolva,

a hídon át, vagy úszva a partra.

Őrséget állunk a fénynek, és

várunk egy új diadalt.

Igen, itt a remény, és benne

élő karokkal ölel a beteljesülés.

Hisz láttuk a fényt, hogy úszott felénk.

Paszternák Éva